2009. június 26., péntek


Michael Jackson egy kilencgyermekes család hetedik gyerekeként született 1958-ban. 1966-tól volt tagja a Jackson 5 nevű családi zenekarnak, mely 1970-ben már a legendás Motown kiadó legnépszerűbb, illetve nem sokkal később úgy általában a legnépszerűbb fekete popzenekarrá vált. Michael Jackson ének- és tánctudásának köszönhetően már a legelejétől kezdve csodagyereknek számított az r&b/soulcsapatban.


1972-ben pedig megjelent bemutatkozó szólólemeze, a Got To Be There. Hét hónappal később ezt a második követte, majd 1975-ig még kettő a Motownnál. 1978-ban többek között Diana Ross-szal szerepelt az Óz musical nagyvárosi változatában, a Wizben, egy évvel később pedig kiadta ötödik, egyben első felnőttkori lemezét, az Off The Wallt. A lemez producere Quincy Jones volt, szerepelt rajta Paul McCartney és Steve Wonder által írt dal is, az évjáratnak megfelelően pedig ez az anyag már a funk, a diszkó és a fúziós rock elemeit ötvözte. Mindebből több mint 20 millió példány fogyott, ráadásul a kritika is imádta, Michael Jackson elnyerte vele első Grammy-díját, amiből a későbbiekben még sokat nyert aztán.

1982-es albuma, a Thriller a mai napig minden idők egyik legtökéletesebb poplemeze. Az anyag producere ismét Quincy Jones volt, de Jackson írta többek között a Beat It és a Billy Jean című számokat – utóbbit a producer nem tartotta elég erősnek, ám végül mégis a felkerült a lemezre. Egy generációba (és még az azt követőbe is) beleégő videóklipje pedig legendássá tette a dalt, illetve Jacksont magát. A klip itt tekinthető meg, lent pedig a Beat It.



A masszívan popos r&b/soult rockos diszkóelemekkel ötvöző Thrilleren szerepelt többek között Eddie Van Halen, Paulinho De Costa és Paul McCartney, a lemez ugyanakkor jóval sötétebb tónusú is volt, egy másik kultikus videóklipje pedig a zombikoreográfiás Thriller, melyet John Landis, az Egy amerikai farkasember Londonban rendezője készített. Michael Jackson volt az egyik, ha nem az első popsztár, aki úttörőnek számított a videoklip műfajában, illetve aki sikereit nagyban köszönhette az MTV-nek. A Thriller minden idők legsikeresebb poplemeze lett, az énekes következő albumáig 40 millió fogyott belőle.

Öt évvel később jelent meg Michael Jackson hetedik lemeze (egyben az utolsó, amit Quincy Jonesszal készített), a Bad, mely sikerében csak megközelítette a Thrillert, lemezként viszont sokak szerint ez a legjobb Michael Jackson-lemez. Hallható rajta a Smooth Criminal, a Dirty Diana és a Bad című számokkal (utóbbit Martin Scorsese rendezte, a teljes verzió itt tekinthető meg), egy évvel később pedig bemutatják a Moonwalker című filmet, Michael Jackson főszereplésével – a moonwalk nevű legendást tánclépést egyébként nem Jackson találta ki, viszont ő tökéletesítette és mutatta be a világnak 1983-ban. Alant a lépés.


A Bad turnéja minden korábbinál nagyszabásúbb volt. Másfél évig tartott, Guiness rekordot is döntött, hét teltházas koncertet adott a Wembleyben, ahol félmillióan látták. Összesen 123 koncerten lépett fel a turné folyamán, 4,4 millió ember előtt. 1988-ban kezdte el építeni Neverland nevű csodabirtokát, a Pop Királyának pedig Elizabeth Taylor nevezte el 1989-ben.

Következő lemezét, a Dangeroust közel másfél évig készítette Jackson, korábbi lemezeihez képest (időközben beköszöntött a cd korszaka) másfélszer olyan hosszú is, megjelenése előtt pedig fegyveres rablók elloptak belőle 30 ezer darabot a Los Angeles-i repülőtéren. A lemez dalaihoz készült klpekben Eddie Murphy és Iman szerepeltek ókori egyiptomi díszletekben (Remember The Time), illetve Naomi Campbell játszotta Jackson szerelmét az In The Closet videójában. Jacksonnak David Lynch és David Fincher is készítettek akkoriban promóciós videót, illetve klipet. Előbbié látható lent, utóbbi, a Who Is It pedig itt.


1995-ben jelent meg a HIStory, teljes címén HIStory: Past, Present and Future, Book I. A dupla album első lemeze egy válogatás volt, a másodikat új számok töltötték meg, amelyek felvételeit főként maga Jackson irányította, több dalban Jimmy Jam és Terry Lewis segítségével. Ezek között az első, a Scream egy duett Janet Jacksonnal (aki a Thrilleren is szerepelt a PYT háttérénekeseként); rajta kívül vendégszerepel a lemezen Notorious BIG és Shaquille O'Neal is. A Guinness Rekordok könyvébe minden idők legdrágább klipjeként került be a Screamhez készült videó.


A They Don't Care About Ushoz pedig Spike Lee forgatott klipet, kettőt is - a szöveggel kapcsolatban előkerült az a vád is, hogy antiszemita utalások volnának benne, amit Jackson tagadott, majd többszörösen bocsánatot kért azoktól, akiket esetleg megsértett, hiszen a tolerancia elkötelezettjeként ez semmiképpen nem volt szándéka. Több dal viszont szándékosan a bulvármédia ellen szólt, az egyiknek egyenesen Tabloid Junkie a címe. A HIStory albumhoz kapcsolódott Jacko utolsó nagyszabású világkörüli turnéja, amit összesen 4,5 millió néző látott. 1996. szeptember 10-én tartották a budapesti koncertet a Népstadionban. Ráadásul a koncertkörút igencsak grandiózus reklámfilmje is itt készült 1994-ben, mint azt mindenki fel fogja ismerni (aki pedig nem volt akkor nagyon fiatal, az emlékezni fog a forgatást kísérő felhajtásra is).


2001-ben, hat év szünet és a Sony kiadóval való elhúzódó jogvita után adta ki Michael Jackson utolsó, tizedik stúdiólemezét: az Invincible készítéséhez felkérték Dr. Dre hiphopmágust is, de ő nemet mondott, ezek után a korabeli pop nagyágyúi, Rodney Jenkins, R. Kelly, Babyface és mások segítettek a dalírásban és a felvételek elkészítésében. Az albumból azóta nagyjából 10 millió darab fogyott el világszerte, ami persze még mindig kiemelkedő eredménynek számít a popzenében, Michael Jackson korábbi teljesítményéhez képest azonban ezt sokan relatív "bukásnak" értékelték. A kritika elismerte a lemez erényeit, ugyanakkor visszatérő szólam volt, hogy a maga 80 percével egyszerűen túl hosszú, túl grandiózus. A lemez megjelenése előtt tartottak egy nagyszabású koncertet a Madison Square Gardenben, annak megünneplésére, hogy 30 évvel azelőtt kezdődött szólókarrierje. Ezen többek között Whitney Houston, Liza Minnelli, a Destiny's Child, Missy Elliott és Slash is részt vett.

Az ezután következő években Michael Jackson állandó szereplője volt a lapoknak, de nem éppen zenéjével, mert azt nem jelentetett meg. Ám a világ fejleményei, nevezetesen például a videómegosztó oldalak sikere megmutatta, hogy Jacko mindennek ellenére továbbra is aktuális, vagyis a popkultúra elidegeníthetetlen része. Így például valószínűtlen sikereket ért el a Thriller filippínó elítéltek által eltáncolt változata, az alábbi indiai "változatot" pedig több mint 15 millióan nézték meg.


Aztán az elmúlt néhány évben újra zenei vonatkozású hírek is megjelentek róla: folyamatosan azt ígérgette, hogy már dolgozik visszatérő lemezén. Az őt ismerők és rajongói szerint azért tartott ilyen sokáig, mert Jacko perfekcionista, vagyis addig nem hajlandó kiadni a kezéből valamit, amíg az nem tökéletes. A Thriller kiadásának 25. évfordulójára megjelent különleges kiadásán végül régi-új számok is szerepeltek, vagyis az eredeti lemez "2008" megjelöléssel ellátott verziói, Will.i.ammel, Fergie-vel és Akonnal közösen. A legutolsó, tényleg új szám, amiről a nyilvánosság értesült, Akonnal közösen készült, Hold My Hand a címe, és 2008 nyarán szivárgott ki az internetre. Úgy volt, hogy megjelenik az r&b-énekes lemezén is, ám aztán ez nem történt meg (mert már nem lett volna meglepetés, szólt a hivatalos indoklás).

Michael Jackson életének - mint kiderült - utolsó időszakát végül mégiscsak zenei vonatkozású hírek határozták meg, persze a kötelező bulvárelemek mellett: sok találgatás látott napvilágot egészségi állapotáról, ezeket az illetékesek rendre cáfolták; rengeteg per indult ellene; úgy volt, hogy el kell árverezni legendásan extravagáns vagyontárgyai közül is néhányat, de aztán mégse. Többször felmerült az is, hogy összeáll a Jackson 5, de ez is rendre kacsának bizonyult. De azért a legfontosabb az volt, hogy idén márciusban bejelentette: tizenkét év kihagyás után újra turnézni fog, mégpedig a londoni O2 Arénában lép fel. Először tíz dátumot hirdettek meg, ám olyan elképesztő sebességel fogytak a jegyek, hogy újabbakat majd még újabbakat is, végül összesen ötven fellépésből állt volna a nagy visszatérés - ez összesen, ha mindegyik alkalommal megtelik az O2, egymillió nézőt jelentett volna.

Bár az első néhány júliusi dátumot lemondták májusban, megintcsak a tökéletességre való törekvés jegyében, bizonyára nagyszabású show-t terveztek. Talán a napokban majd napvilágot látnak az eddig titokban tartott részletek: korábban annyi szivárgott ki, hogy 22 különböző helyszín váltotta volna egymást, állatok és sztárvendégek is felléptek volna, Kenny Ortega lett volna a koreográfus, aki korábban több Jacko-turnén is dolgozott (és a High School Musical filmeken). Azt már valószínűleg soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna az a tánclépés, amin Michael Jackson dolgozott, és amiről azt gondolta: a legendás moonwalk örököse lehet.


Legsikeresebb, legdrágább, legnagyobb; grandiózus szobor a Hősök terén és otromba viccek, amikből, valljuk be, legalább egyet-kettőt mindenki gyártott; roppant hosszú videóklipek az egójáról és a világ megmentéséről; mindannyiunk tudatába beégett dalok, sőt, basszusmenetek; irónia nélkül legendásnak nevezhető mozdulatsorok, hangok, sikolyok. Michael Jackson minden ellentmondásával a szórakoztatóipar egy olyan korszakát jelképezi, amely nem most ért véget, és amely a világ jelenlegi állása szerint egyhamar nem is jön vissza.




Kapcsolodó linkek Michael Jackson hivatalos

Nincsenek megjegyzések: