2009. október 18., vasárnap

Céklatorta kandirozott céklával



Szép napot kivánok.
Sütöttem egy nem szokványos tortát a Stahl receptje alapján.
Céklatorta kandirozott céklával.
Sajna a tortát kétszer kellett sütni 6 tojásom bánta, utasitás után mentem ehetetlen lett, de a krémje isteni.
Céklatorta kandírozott céklával
Süssünk valamit!
A piskótához:
6 tojás
18 dkg cukor
18 dkg liszt
1 csipet só
10 dkg olvasztott vaj
A krémhez:
20 dkg cékla - héjában, puhára főzve
10 dkg cukor
1 kávéskanál mézes sütemény fűszerkeverék
1 narancs
25 dkg natúr tejszínes krémsajt (pl. Philadelphia)
25 dkg mascarpone

A kandírozott céklához:
30 dkg cékla - héjában, félkeményre főzve
10 dkg cukor
1 dl víz




A sütőt előmelegítjük 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat). Sütőpapírral kibélelünk egy 30x40 centis sütőlemezt.

A tojásokat a cukorral 6 perc alatt robotgéppel alaposan összehabosítjuk, majd fakanállal óvatosan beleforgatjuk a tojáshabba 3 részletben a sóval összekevert lisztet. Finoman rálocsoljuk a habos masszára az olvadt, kihűlt vajat, és ugyancsak finom mozdulatokkal, fakanállal beleforgatjuk.

A piskótamasszát széles pengéjű késsel egyenletes vastagságban szétkenjük a sütőlemezen, és 20 perc alatt megsütjük.

A krémhez a megfőtt céklát megpucoljuk, darabokra vágjuk, botmixerrel pépesítjük. A cukrot 2 evőkanál forró vízben feloldjuk, és belekeverjük a mézes sütemény fűszerkeveréket. A narancs héját megreszeljük. Ezután a pépes céklát, a feloldott cukrot és fűszerkeveréket, a reszelt narancshéjat, a mascarponét és a tejszínes krémsajtot robotgéppel összedolgozzuk.

A kandírozott céklához a félkeményre főtt céklát meghámozzuk, 1 cm vékony szeletekre vágjuk, és a szeletekből 1 cm keskeny csíkokat szabunk. A cukrot és a vizet egy kb. 25 cm átmérőjű serpenyőben kevergetve összefőzzük, és miután a cukor felolvadt, hozzátesszük a céklát, majd nagy lángon felforraljuk. Ezután mérsékelt lángon rotyogtatjuk a céklacsíkokat kb. 30 percig.

Amikor a céklacsíkok megkaramellizálódtak, a serpenyőből egy fogócsipesz segítségével egyenként kiemeljük őket, és kiterítjük egy sütőpapírral letakart deszkára úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. Megvárjuk, hogy mindegyik céklacsík megdermedjen, mert így könnyedén leszedhetők majd a sütőpapírról.

Összeállítjuk az édességet. A piskótát 3 lapra vágjuk, megtöltjük a céklás krém 2/3 részével, a maradékkal bevonjuk a tetejét és oldalát, végül feldíszítjük a kandírozott céklacsíkokkal.

3 megjegyzés:

MEGGIE írta...

Oh, nagyon sajnálom, még nem is olvastam tőled olyat, ami nem sikerűlt volna. Igy pofára jól néz ki, valami hiba csúszott biztos a receptbe...

gondaanyu írta...

Ella ez nagyon szép ! Néha előfordul mindenkivel, hogy nem sikerül úgy, ahogy kéne. Lényeg, hogy a végeredmény szép és finom !

Névtelen írta...

Mi is megsütöttük és elsőre sikerült, pedig a recept szerínt készítettük. Mindenki imádta nálunk, ezért a jövő hétvégén újra elkészítem.